[Egy 8 hónapos projekt esettanulmánya]
Hogyan szerezz több 100 ügyfelet a semmiből, néhány hónap alatt?

Egy cég számára a weboldala gyakorlatilag a második üzlete, sőt, ma már inkább a legfőbb üzlete...

Egy iroda, egy bolt semmit nem ér önmagában, ha nincs jelen valamilyen formában az interneten, hiszen így juthatnak el hozzá legegyszerűbben az ügyfelek.

Egy vállalkozás tehát főként az internetről gyűjti össze vásárlóit.

Ez azt jelenti, hogy a weboldal elsődleges célja az értékesítés?

Én nem ebben hiszek.

Az emberek ugyanis nem az alapján döntenek a vásárlásról, hogy melyik honlapnak jobb a sales oldala (persze számít ez is, de elsőre még nem).

A döntéshozatalhoz sokkal inkább bizalomra van szükség, hogy meggyőzzük a látogatót arról, hogy az adott témát illetően bátran fordulhat hozzánk, és a legjobb szolgáltatást/terméket fogja kapni cserébe.

Ebben az értelemben tehát a honlap nem egy virtuális eladó, ahogy sokan képzelik.

Sokkal inkább egy szakértő!

Pontosan ez az elv nyert bizonyítást egy napelem rendszerekkel foglalkozó ügyfelünkkel kapcsolatban, akinek az online jelenlétét egy az egyben a kezünkbe vettük, és néhány hónap alatt igazán figyelemre méltó sikereket értünk el.

Nézzük meg, pontosan honnan indultunk el, miket tettünk a siker érdekében, és pontosan milyen eredményeket könyvelhettünk el alig 8 hónap után!

Ahogy az látható lesz, a mi munkánk nagyban hasonlít egy "orvosi" kezelésre.

Az ügyfeleink általában konkrét panaszokkal érkeznek hozzánk, aminek először a kiváltó okait kell megtalálnunk, hogy azután elkezdhessük a "gyógyítást".

A célunk, hogy a munkánk hatására minden megjavuljon, sőt, ha lehetséges, még jobban is működjön, mint azelőtt.

Mindez pedig akkor jár a legnagyobb sikerrel, ha közben mindent az ügyféllel együttműködve tehetünk meg.

Éppen ezért fedem most fel ennek a napelemes projektünknek minden eddigi lépését, hogy végül ne maradjon senkiben kétség azt illetően, pontosan miből áll a mi munkánk.

Az ügyfelem (Zoltán) problémái (a panaszok)

Zoltán, aki felkeresett minket, és akit itt példaként bemutatok, napelem rendszerek telepítésével foglalkozik, főként családi házakra.

Röviden összefoglalva a "beteg panaszai", ami miatt marketing szakemberhez fordult, a következők voltak:

  • Az árajánlatkérések száma drasztikusan csökkent a korábbi évek tapasztalataihoz képest (gyakorlatilag a nullához közelített);
  • több éves weboldala túlságosan hátul szerepelt a Google találati listáján (még az első 100-ban sem szerepelt a kulcsszavaira);
  • folyamatosan csak a konkurens cégek hirdetéseit látta a rá jellemző kulcsszavakra.

Laikusként a cégnél csak a komoly lemaradást érzékelték, de azt nem tudták megállapítani, pontosan mi állhat mögötte, és hogyan lehetne megfordítani a folyamatot.

Olyan online marketing fogalmakat, mint a remarketing, természetesen ismertek, de használni még nem használtak, így az nyilvánvaló volt, hogy komoly fejlesztésekre lesz szükség.

Ennek nyomán kezdtem bele a felmérésbe, hogy megtudjam, milyen alapokra tudunk ebben az esetben építeni.

A felmérés (diagnózis felállítása)

Ahogy már említettem, az ügyfelem egy már több éves weboldallal rendelkezett, így az elemzést ennél a pontnál kezdtem el.

Az első komoly hiba, amit felfedeztem, hogy az oldal nincs mobilra optimalizálva.

Amellett, hogy ezzel gyakorlatilag elvágja magát a mobil eszközökről böngésző felhasználók népes csoportjától, még a Google szemében is hátránnyal indul.

Emellett az egész honlap ingyenes, főleg egyszerű és semmitmondó képekkel volt tele, amik semmilyen szempontból nem informálták a látogatókat, vagy keltettek bennük bizalmat.

Ezen a ponton rátérhetünk az oldal tartalmára is, ami elsőre még bizalomgerjesztőnek tűnt.

Azt lehetett látni ugyanis, hogy vannak rendszeresen publikált bejegyzések, amik mindenképp egy jó kiindulópontnak tűntek.

Ám amint megnyitottam őket, kiderült, hogy ezek más oldalakról egy az egyben átmásolt cikkek, megfelelő forrásmegjelöléssel.

Ennek köszönhetően a honlapnak több száz aloldala volt, amire érkeztek is olvasók, de marketing szempontból ez az attitűd nem célravezető.

Ennek több oka is van: egyrészt, a cikkek másolása gyakorlatilag duplikációnak számít, ami egyáltalán nem fér össze a Google irányelveivel.

Másrészt, a forrásmegjelölés miatt minden cikk legalább egy kifelé mutató linket tartalmazott, ami önmagában nem probléma, de gyakorlatilag elviszi az olvasókat az oldalról.

A harmadik szempont: a más oldalakról összeválogatott cikkek nem keltenek bizalmat a lehetséges ügyfelekben.

Egy ilyen oldalon a minimum lenne átdolgozni ezeket a témákat, és egy saját anyagot létrehozni belőlük, hogy az olvasó lássa, olyan szakemberrel van dolga, aki valóban ért az adott témához, és folyamatosan tájékozódik a legújabb eseményeket és fejlesztéseket illetően.

És emellett a legszembetűnőbb, hogy ha valaki mégis elhatározná magát az oldalt olvasva, az ajánlatkérő űrlapot nagyon nehezen tudja csak megtalálni, így pedig keresgélés helyett lehet, hogy inkább hagyja is az egészet.

Mindezen problémákat felismerve mondtam azt az ügyfelünknek, hogy ezzel az oldallal inkább nem vállaljuk a kockázatot, helyette inkább egy teljesen újat hozunk létre.

E mögött az állt, hogy a Google valószínűleg már észlelte ezeket a hibákat, amiket én is, és emiatt sem ért el az oldal jó helyezést a találati listákon.

Ha pedig ez mégsem így lenne, a veszélye mindig ott lenne, hogy a jövőben viszont megtörténik.

És ha mi most ezt az oldalt folytatjuk, egy teljesen más hozzáállással, még mindig lehet, hogy a múltbeli hanyagság miatt így is "büntetést" kapunk.

Úgy döntöttem tehát, hogy inkább tiszta lappal indulva, egy teljesen más stratégiával kezdünk bele a munkába, így biztosítva nagyobb esélyt annak, hogy a találati listák első helyeire kerülhessünk (ami sikerült is 6 hónap alatt).

A második fontos pont a céghez tartozó Facebook oldal volt, hiszen az ajánlatkérések nagy százalékát korábban a Facebook hirdetések adták.

Egy egészen jónak mondható, 11.000-es követőtábora volt már ügyfelünknek a legnépszerűbb közösségi portálon, és kíváncsi voltam, vajon hogyan érhette ezt el, és miért csökkent akkor az utóbbi időben az érdeklődők száma?

A probléma itt is főleg a tartalommal volt.

A bejegyzések ismét teljesen semmitmondóak voltak, gyakran csak néhány képet közöltek, amik nem is kapcsolódtak igazán a témához.

Volt ugyan néhány kép napelemes családi házakról, de nagyon gyakran előfordultak fotók kerti függőágyakról, vagy gyönyörű napfényes teraszokról, amik valóban szépek voltak, de semmi közük nem volt a cég tevékenységi köréhez.

A diagnózist tehát ebben a formában felállítottam, így elkezdhettem megtervezni a kezelés lépéseit.

Első lépés: kulcsszó kutatás

Egy új weboldal készítésekor gyakorlatilag mindent az alapoktól kezdhetünk, ami sok munkát, de komoly szabadságot is jelent.

Az első lépés, hogy meghatározzuk, milyen kulcsszavakra koncentrálunk majd a jövőben.

A kutatás első eredménye könnyen megjósolható volt: a legtöbb keresés a "napelem" szóra érkezik.

Mi azonban általában nem elégszünk meg ennyivel, mert a hatékonysághoz ennél több kell.

Mi kulcsszó párokat keresünk, azaz olyan párosításokat, amik egyrészt még jobban leszűkítik, hogy mivel foglalkozik az adott cég, másrészt egyszerre több keresőszót is lefednek.

Ez lett ügyfelünk esetében a "napelem rendszer", amiből a honlap neve, a napelemrendszer.info is született (a .info jelentőségéről hamarosan még külön beszélni fogok).

Fontos alapelv, hogy csakis a megfelelő kulcsszavakkal dolgozunk, így elsősorban a napelemekkel, más néven fotovoltaikus rendszerekkel.

Ennek fényében, mivel a napkollektor például nem tartozik a cég profiljába, hiába népszerű keresőszó, mi egyáltalán nem foglalkozunk vele.

Összesen 6-8 kulcsszót gyűjtöttünk össze, ami alapján felépítettünk egy teljes weboldalt, és mindent, ami hozzá tartozik.

Egy példán keresztül mutatom be, hogyan használtuk fel a kulcsszavakat.

Egy példán keresztül mutatom be, hogyan használtuk fel a kulcsszavakat.

Megvan tehát az alapvető kulcsszó párosításunk, a „napelem rendszer”, amire 6 hónap alatt első helyezést értünk el egy igen komoly versenyben.

napelem szóra google első helyezés 6 hónap alatt

Ez alapján a honlapunk már releváns tartalmat közöl a „napelem” és a „napelem rendszer” keresőszavakra, amik kapcsán máris a találati listára kerülhetünk.

Ehhez kapcsoltunk mi még egy plusz kulcsszót, és így született meg a „napelem rendszer családi házra”, amivel a természetes keresések során az első helyekre tudtunk kerülni (alig 5 hónap alatt):

Ahogy a képen látszik, itt minden szónak megvan a maga szerepe, semmi sem került véletlenül oda, ahova.

Ahogy a képen látszik, itt minden szónak megvan a maga szerepe, semmi sem került véletlenül oda, ahova.

A négy szavas kulcsszavunk után egyből a „hogyan válassz” rész jön, amivel azt sugalljuk, hogy a válaszokat, a szükséges információkat mi nyújtjuk az olvasóknak.

A title rész mindössze hét szava mögött most már tehát látható, hogy mekkora tervezés áll.

A jóval hosszabb description, azaz leírás résznél igyekeztünk tartani azt a karakterszámot, amin belül még minden tisztán megjelenik a Google keresőoldalán.

Két nagyon fontos kérdést teszünk fel, amire biztos, hogy igen a válasz.

Szeretnél te is csekkmentesen családi házadban lakni?” – hát persze, hogy igen, hiszen ki ne szeretne?

A napelem rendszert egy befektetésnek is tekinted?” – nyilvánvaló, hiszen máskülönben nem is keresett volna rá az interneten.

A harmadik fontos mondat pedig a kattintásra ösztönzés, hiszen önmagában azzal még nem nyertünk sokat, hogy mi állunk az első helyen a találati listán.

Olvasóink, belőlük pedig érdeklődőink és ügyfeleink csak akkor lesznek, ha meg is nyitják az oldalunkat, és felveszik velünk a kapcsolatot.

A weboldal felépítése

Ezzel el is érkeztünk a következő lépéshez, a weboldal megalkotásához.

A kulcsszó kutatás eredményei között a megfelelő domain név megalkotása is szerepelt, de ez még nem minden.

Azt is hamar meg kellett határozni, hogy mi a célunk az oldallal.

Végső soron az ügyfélszerzés, az árajánlatkérések megsokszorosítása természetesen, de ezért cserébe valamit kínálnunk is kell a felhasználóknak, amit a konkurens oldalak nem tesznek meg.

Ez pedig nem más, mint a teljes körű tájékoztatás.

Ezt hivatott sugallni a .info végződés is, ugyanis azt akartuk, hogy a mi napelemekkel foglalkozó oldalunkra úgy tekintsenek, mint a napelem és a fotovoltaikus rendszerekkel kapcsolatos összes információ lelőhelyére.

Minden bizonytalan érdeklődő megtalálhatja a kérdéseire a választ a napelemrendszer.info oldalon, ugyanis itt részletes, informatív tartalmakat közlünk számukra.

A honlap gyakorlatilag bizonyítja, hogy szakértők vagyunk a témában, és ezt főként azzal éri el, hogy mindenről őszintén beszél.

Nem csak az előnyöket hangoztatja hosszú sorokon keresztül, mint egy középszerű sales oldal.

Adott esetben a nehézségekre, a buktatókra is felhívja a figyelmet, ugyanis egy jövendőbeli ügyfélnek tudnia kell ezekről is, ha felelős döntést akar hozni.

A legfontosabb, hogy mindezek az információk első kézből, tőlünk jönnek.

A legfontosabb, hogy mindezek az információk első kézből, tőlünk jönnek.

Minden szöveget, minden cikket mi magunk írtunk, és a felhasznált fotók is referenciaanyagok, korábbi projektekből.

A jelenleg a főoldalon található kb. 5000 szóból (nagyjából 10-13 oldalnak felel meg) egy sem származik más forrásból, így gyakorlatilag a duplikáció gyanúja fel sem merülhet.

Az árajánlatkérésre a lehetőség természetesen mindig ott van, jól látható helyen, mégsem tolakodóan, és tapasztalható, hogy ezek el is érik a céljukat.

Meggyőződésem, hogy aki valóban érdeklődik a napelem rendszerek iránt, az kérni is fog árajánlatot, hiszen máskülönben nem is jutott volna el eddig a pontig.

Meggyőződésem, hogy aki valóban érdeklődik a napelem rendszerek iránt, az kérni is fog árajánlatot, hiszen máskülönben nem is jutott volna el eddig a pontig.

A Facebook oldal körüli változások

Természetesen, ahogy új weboldal készült, úgy ehhez ugyanígy létrehoztunk egy teljesen új Facebook oldalt is, ahol tiszta lappal kezdhettük el a közösségi portálon való aktív részvételt.

Az új oldal teljesen új célt is tűzött ki maga elé.

Hiába volt ugyanis az eredetinek közel 11.000-es rajongótábora, ha közben az árajánlatkérések száma a nulla felé közelített.

Nem osztom azt a nézetet, miszerint egy vállalkozás Facebook profiljának a fő célja a kedvelések gyűjtése.

A valóságban ugyanis a lájk nem jelent semmit – a sikert érdeklődők és vásárlók számában lehet mérni.

A valóságban ugyanis a lájk nem jelent semmit – a sikert érdeklődők és vásárlók számában lehet mérni.

Éppen ezért az új Facebook oldalon nem szerepelnek like vadász képek, videók, hivatkozások, amiknek semmi közük nincs a napelem rendszerekhez.

De a bejegyzések célja még csak nem is a cselekvésre ösztönzés – arra ott van a weboldal maga.

A posztjaink elsőszámú feladata, hogy felhívják a figyelmet arra az értékes tartalomra, amit az oldalon publikálunk.

Saját ismeretterjesztő cikkeinket ajánljuk a látogatók figyelmébe, melyekből fontos információkat tudhatnak meg a fotovoltaikus rendszerekről.

Ezek alapján pedig sokkal magabiztosabban tudnak döntést hozni a jövőben.

Hogy mit értünk el ezzel?

Nézzük meg az eredményeink között!

Az eredmény:

Rengeteg mindent mondtam el eddig a napelem rendszeres projektünkről, de természetesen a bevételbeli, és egyéb változások üzleti titoknak minősülnek, amiket nem oszthatok meg senkivel.

Más számokat azonban annál nyíltabban közölhetek.

Az alatt az 8 hónap alatt, amíg az ügyfelünk online jelenlétét a kezünkbe vettük

  • közel 1000 árajánlatkérés (2016 októberi adat) és visszahívás kérés érkezett, emellett
  • minden fontos kulcsszóra vezető pozíciót értünk el a Google találati listáin.

Felhívnám újra a figyelmet, hogy mindezt gyakorlatilag a nulláról értük el.

Elemezzük ezeket részletesebben is:

Több száz ajánlatkérés a semmiből

Az adatok alapján tehát közel 1000 látogatót sikerült meggyőznünk arról, hogy érdeklődővé váljon.

Ezek között természetesen voltak komolytalanok, és mindössze kis rendszert vásárlók, de voltak igen komoly ügyfelek is, akik értelemszerűen jóval nagyobb megbízásokat adtak.

Hogy pontosan melyikből mennyi érkezett, azt nem árulhatom el, de mindenki képzelje el, hogy a saját vállalkozásának mennyit jelentene egy ilyen mértékű fejlődés...

A találati lista élén

Ezalatt az 8 hónap alatt hasonló sikereket értünk el a keresőoptimalizálás területén is.

Röviden összefoglalva: minden releváns kulcsszóra bekerültünk az első 10 közé. Például

  • „napelem rendszer” kulcsszóra a 1. helyet szereztük meg;
  • a „napelem rendszer családi házra” kulcsszóösszetétel esetén a 2. helyen szereplünk;
  • a „napelem” szóra pedig már az első 20-ban vagyunk (Itt aztán igazán komoly a verseny és érdekes is lesz a következő pár hónap!).

Ezeknek köszönhetően elmondhatjuk, hogy igen szép számban érkeznek a felhasználók a weboldalra a természetes találatokon keresztül.

Emellett figyelembe vettük a Google találati listájának sajátosságait is.

Emellett figyelembe vettük a Google találati listájának sajátosságait is.

Nevezetesen, hogy az élen álló 4 hirdetés önmagában hatalmas előnyt jelent, ha vesszük a fáradtságot, hogy minőségi hirdetésszövegeket készítsünk.

A felület nagysága miatt ugyanis gyakorlatilag az adott keresőszót beíró felhasználók minimum 15-20%-át ezek a hirdetések „veszik el”.

Jelen esetben egy rövid fejszámolással megállapíthatjuk, mit jelent ez nekünk.

A mi kulcsszavunkra például átlagosan 5000-en keresnek rá havonta.

Ha ennek csak a 15%-a kattint a mi oldalunkra, az 750 ember.

Ha ennek csak 5%-a jut el arra a pontra a szövegeinket olvasva, hogy árajánlatot kérjen, az is körülbelül 40 potenciális ügyfelet jelent.

Most pedig ehhez viszonyítva nézzük, hogy mi 8 hónap alatt szereztünk kicsit kevesebb, mint 1000 érdeklődőt.

Ebben lehet igazán látni az online marketingben rejlő lehetőségeket.

A Facebook szerepe

Az eredeti Facebook oldal 11.000 lájkolóval rendelkezett, míg az új mindössze 364 fővel.

És most vegyük ehhez hozzá, hogy a Napelemrendszer.info Facebook oldala 2,5-ször annyi érdeklődőt és ajánlatkérőt hozott, mint elődje.

Itt nyert bizonyítást az, amiről feljebb már beszéltem: nem a lájk számít, hanem az eredmény.

Az a hozzáállás, hogy a Facebook posztok célja az információátadás lett, meghozta a gyümölcsét.

Nem ajánlatkérésről szólt, és főleg nem arról, hogy rajongótábort építsen.

A hasznos tartalomra hívta fel a figyelmet, hogy minél több ember találhasson rá a mi információs portálunkra.

A Facebook szerepe

A teljes siker

Összegezve tehát a keresőoptimalizálás, és az ügyfélszerzés területén is igen komoly eredményeket értünk el.

Az érdeklődők száma hatalmas mértékben növekedett az utóbbi 5 hónapban, és sikerült a találati listák első helyeit is megszereznünk a napelem rendszerekkel kapcsolatos kulcsszavakra.

Természetesen van még mit fejleszteni a weboldallal, és nem ülhetünk a babérjainkon.

De tekintve, hogy mindenkinek vannak bizonyos keretei, és hogy nekünk is ugyanúgy 24 órából áll egy nap, mint mindenki másnak, erre a sikerre úgy érezzük, jogosan vagyunk büszkék.

És ennek fő kulcsa az információ átadásban rejlett.

Gyakorlatilag úgy cselekedtünk, mintha a fő cél nem is az értékesítés lett volna, hanem a felhasználók oktatása.

Bemutattuk nekik a fotovoltaikus rendszerekben rejlő lehetőségeket és kockázatokat egyaránt, elmagyaráztunk minden lépést a megrendeléstől kezdve a felszerelésig, minden fontos alkatrészt bemutattunk, és mindezt az olvasók bizalommal hálálták meg.

Tudjuk, hogy az ügyfelünk sok megrendelője a honlapon talált tartalomból készült fel saját kérdésekkel, ami bizonyítja, hogy innen merített bátorságot ahhoz is, hogy belevágjon a napelemek telepítésébe.

A lényeg, hogy ezzel az oldallal már nem csak egyszerűen jelen vagyunk az interneten.

Most már mi vagyunk a szakértők az interneten, akikhez bárki bizalommal fordulhat.

Természetesen a munka az ügyfelünkkel nem ért véget, és ebből következően újabb és újabb eredmények fognak születni, ahogy telnek a hónapok, és mi haladunk egyre előrébb a munkánkkal.

Ha szeretnél képben maradni ezzel kapcsolatban, és értesítést kapni a cikk folytatásáról, töltsd ki űrlapunkat, mert csak annak mutatjuk meg a további eredményeket, akit valóban érdekel.

Te is szeretnéd elérni ezt?

Téged is érdekel ez a lehetőség? Megmozgatta a fantáziádat, hogy mit jelentene, ha néhány hónap alatt ekkora változást érhetnél el az online jelenléttel?

Beszéljünk róla telefonon! Egy rövid, 15 perces konzultáció alatt fel tudjuk mérni a lehetőségeket, ami alapján elindulhatunk.

Persze minden vállalkozás más, így nem tudom máris garantálni, hogy minden érdeklődőnél biztosítani tudom ezt az eredményt.

De lehet, hogy Nálad pont igen!

Szeretnél egy hasonló rendszert felépíteni, mint amit az imént olvastál?

A Te vállalkozásoddal is elérhetjük ugyanezt! Kérj ajánlatot most!

Kérj árajánlatot itt!