Nem azt állítom, hogy a kulcsszókutatás könnyű feladat: annyit mondok, hogy létezik egy könnyebb, és egy nehezebb út is.
A nehezebb az, amikor nem szentelsz neki elég figyelmet: csak hasraütés-szerűen kiválasztasz néhány szót, arra optimalizálod az oldaladat, aztán lesz, ami lesz.
Amikor pedig látod, hogy ez nem működik, akkor megpróbálkozol más kulcsszavakkal… aztán megint másokkal… és így telnek el az évek, ahelyett, hogy már az első percben a megfelelőekkel dolgoztál volna.
A könnyebb megoldás nem azt jelenti, hogy elsőre kevesebb a munka vele, hanem azt, hogy csak egyszer kell rendesen elvégezni, és utána folyamatosan hozza majd az eredményeket.
Ebben a cikkben megmutatom Neked:
- miért is fontosak ma a kulcsszavak,
- hogyan tudod megtalálni a sajátjaidat,
- és hogyan kell őket felhasználnod, ha sikereket akarsz elérni.
Kezdjük akkor az elején!
Miért fontos ennyire a kulcsszó?
Biztos vagyok benne, hogy erre már rengeteg elcsépelt és unalmas választ kaptál, úgyhogy én most nem foglak ilyenekkel fárasztani, és a lényegre térek.
A jól kiválasztott kulcsszó pénzt jelent a vállalkozásodnak.
Levezetem röviden a folyamatot:
- A potenciális ügyfelednek szüksége van valamire.
- Fogja magát, és mivel ő is a 21. században él, Google-ben keres megoldást.
- Beír egy szót (vagy többet) a keresőbe, és megnézi a találatokat.
- Kiválasztja azt az oldalt a találati listából, amiről úgy érzi, valóban segítséget tud nyújtani neki.
- Miután erről megbizonyosodott a weboldalon, vásárol/rendel/ajánlatot kér az adott cégtől, aki az oldalt üzemelteti.
Ennyire egyszerű az egész, és tudom, hogy ezzel a folyamattal már régen tisztában voltál, mégis azt mondom, érdemes ezt eddig a szintig levezetni, hogy tényleg lássuk, mire van szükség.
Akié a kulcsszó, azé az ügyfél
A feladat a fenti 5 lépéses folyamaton keresztül tisztán látható: ki kell találnod, hogy mit fog majd a Te potenciális ügyfeled beírni a keresőbe, amikor megoldást keres a problémájára, és arra kell Neked a találati lista élére kerülnöd.
És ez az, amit nagyon sokan elfelejtenek, és emiatt képesek teljesen feleslegesen hatalmas energiákat fektetni olyan szavakba, amikhez gyakorlatilag semmi közük.
Nekünk megvan az eszköztárunk ahhoz, hogy megállapítsuk, mik azok a keresőszavak, amikre a legtöbben keresnek rá egy iparággal kapcsolatban: azt viszont csak Te tudod megmondani, hogy ezek közül mi az, ami tényleg hozzád köthető.
Nézzük akkor meg most gyorsan, hogyan tudod meghatározni a saját kulcsszavaidat!
Gondolkozz az ügyfeled fejével!
Ez a legalapvetőbb, és egyben a legnehezebb, ráadásul nagyon tanácsot se lehet adni hozzá, hiszen vagy ismered az ügyfeleid gondolkodását, vagy nem.
Egyszerűbb, ha hozok néhány példát, amin keresztül jobban látható, hogyan érdemes ehhez a kérdéshez hozzáállni.
Fékfolyadék vagy fékolaj?
Aki ismerős ebben a szakmában, az tudja, hogy a fékfolyadék valójában nem olaj, sőt, ott már nagyon nagy baj van, ha olaj kerül valahogy a fékekhez. Hiába azonban minden szakmai pontatlanság, végül mégis az emberek szava a döntő: márpedig a nagy részük valószínűleg fékolajat ír be a keresőbe, mert így szerepel a köznyelvben.
Kerestél már polisztirol habra?
Ha igen, akkor egyrészt gratulálok, mert eszerint Te nem dőltél be a köznyelv egyik legnagyobb tévedésének, és tudod, hogy a Hungarocell az egy gyártó, nem pedig egy termék. Másrészt viszont talán észrevetted, hogy hatszor kevesebb találatot kaptál erre a szóra, mintha azt írtad volna be, hogy hungarocell – mert 5 emberből 4 szinte biztos, hogy ezen a néven ismeri.
Lehetne még erre számtalan példát hozni, de a lényeg már ennyiből is érthető.
Néha bizony a szakembernek az ujjába kell harapnia, és elfogadnia, hogy a célközönsége nem feltétlenül a tudományosan elfogadott kifejezéseket használja a mindennapjai során – és erre kell optimalizálnia a saját weboldalát is.
Te hogyan találsz rá a konkurenciádra?
Ha azt akarod megtudni, mi jár az ügyfeleid fejében, akkor a legjobb, amit tehetsz, hogy Te is ügyféllé válsz.
Hogyan jutsz el a Google keresőjén keresztül a konkurenciáidhoz, ha nem a pontos cégnévre keresel rá?
Mennyire kell pontosítanod utólag az elsőre beírt kulcsszavad ahhoz, hogy tényleg a versenytársaid jöjjenek ki találatként?
Ha megvan a szó, amivel célba érsz, akkor nagy valószínűség szerint máris megtaláltad azt is, amire Neked szükséged van.
Azt a kulcsszót válaszd, ami tényleg Téged takar
Gyakran szembesülünk azzal, hogy az árajánlatkérések során a leendő ügyfeleink félreértik a kulcsszó lényegét.
Ezek közül is a leggyakoribb az, amikor olyan szavakat küldenek nekünk, amik valamilyen szinten ugyan valóban kapcsolódnak hozzájuk, de a valóságban azért mégsem ez az, amivel azonosítani lehet őket.
Példa: egy magyaros étterem hiába akar első lenni a „magyar” szóra, ez két okból nem fog eredményt elérni a számára.
- Egyrészt a magyar szóra olyan hatalmas a verseny, olyan sokféle különböző weboldal foglalkozik vele (a kormányzati portáltól kezdve a Wikipédián át a különböző híroldalakig), hogy gyakorlatilag kizárt, hogy egy étterem meg tudja fizetni azt a pénzt, amiért cserébe erre az első 10-be kerülhetne.
- Másrészt pedig nem is lenne semmi értelme előre kerülnie, mert ugyan az emberek hány százaléka ír annyit a keresőbe, hogy „magyar”, ha magyaros étterembe akar menni?
A megfelelő kulcsszó ebben az esetben a „magyaros étterem”, de még jobb a „magyaros étterem Budapest”, és az ehhez hasonló kulcsszavak, amik specifikusak, egyértelműek, és ennek köszönhetően eredményesebbek.
Ne legyen túl általános a kulcsszavad
Az előző ponthoz szorosan kapcsolódik ez is: sokan vannak, akik ugyan tényleg hozzájuk kapcsolódó, de nagyon általános kulcsszót adnak meg.
Olyan ez, mintha venni akarnék a boltban egy kiló krumplit, és ezért kifizetném és hazavinném az egész zöldséges pultot: a végeredményben benne lenne az is, amit eredetileg akartam, de emellett rengeteg fölösleges dolgot is szereztem volna, ráadásul egy vagyont hagytam volna hátra.
De itt egy konkrétabb példa: tegyük fel, hogy focicipőket árulsz.
- A „sport” szóra első helyre kerülni a Google-ben nem érné meg, a fentebb már kifejtett okokból.
- A „sportcipő” egy fokkal már jobb, de még mindig rengeteg minden tartozik bele, ami a Te célközönségedet nem érdekli.
- A „focicipő” az a kulcsszó, amivel foglalkoznod kell – és tény, hogy ez nem ér el több millió embert, mint ahogy a „sport” tenné, de akiket igen, azok nagy valószínűséggel vásárolni is akarnak majd.
Mi a legfontosabb terméked? Koncentrálj arra!
Több mindent is árulsz?
Mi a legnépszerűbb ezek közül?
Min van a legnagyobb árrésed, min tudsz a legtöbbet keresni?
Ha ez megvan, akkor máris tudod, hogy mire kell építened a weboldaladat és a kampányaidat.
Álljon itt egy teljesen a való életből hozott példa erre: volt egy ügyfelünk, aki elektromos fűtéssel foglalkozott.
A fő kulcsszavunk, amire a weboldal domain nevét is alapoztuk, az elektromos padlófűtés volt, és csak különálló aloldalakon beszéltünk falfűtésről és mennyezetfűtésről.
Miért?
Mert megnéztük, hogy mi érdekli jobban az embereket, mi az, ami jobban megtalálható a köztudatban – és ez volt a nyertes választás.
A weboldalad alapja a kulcsszavad legyen
Ha már kész a weboldalad, akkor a fenti rész nem vonatkozik rád, és ezt a bekezdést is átugorhatod.
Itt ugyanis most arról beszélünk néhány mondatot, hogy miért, és hogyan kell beletenni a kulcsszavadat a domain nevedbe.
A miértre egyszerű a válasz:
Nem kell egyetlen szóban gondolkoznod
Az a baj a kulcsszóval, mint kifejezéssel, hogy nagyon félrevezető: sokan azt gondolják, hogy itt mindig csak egy szóban lehet gondolkozni.
Pedig őszintén: aki gyorsan akar a megfelelő oldalra jutni, az igyekszik minél pontosabban fogalmazni, amikor keres valamit a Google-ben.
Ha én cipőt akarok venni, akkor azt írom be, hogy „férfi sportcipő”, „férfi sportcipő Budapest”, vagy akár „férfi sportcipő online rendelés”.
A sportcipő, mint szó, önmagában túl sok lehetőséget hoz ki, ezért igyekszek pontosítani, hogy tényleg azt kapjam, amit keresek.
Ugyanez a hozzáállás igaz a Te ügyfeleidre is.
Mire használd a kulcsszavaidat?
Ha a fenti néhány tanács betartásával meg tudsz határozni legalább 10 db kulcsszót, akkor már jó úton jársz.
A kérdés már csak az, hogy mihez kezdj velük?
Nagyon egyszerű: használd föl őket az összes online platformon, amin csak megjelensz. Alapozd erre a hirdetési kampányaidat, készíts ezekkel a szavakkal tartalmat az oldaladra, építsd erre az egész weboldalad, és nem csak azért, mert ezekre akarsz első helyre kerülni, hanem azért, mert tényleg ezek azok, amik a célközönségedet érdeklik.
A legjobb domain nem rólad szól, hanem a kulcsszavadról
Nagyon rosszul hangzik ez a kijelentés elsőre?
Meg tudom magyarázni, mire gondolok.
10 emberből 9 úgy áll hozzá, hogy a weboldalát a www.cégnév.hu domain névvel kell regisztrálnia – nincs rá kimondott indok, hogy miért, egyszerűen csak ez a „szokás”.
De tegyük a szívünkre a kezünket: hány olyan ember van, aki kifejezetten a cégünk nevének beírásával keres meg minket?
Egy könnyen megjegyezhető, releváns szót hamarabb megjegyez az ember – megmutatom, hogyan válassz ennek megfelelő domain nevet!
- egyrészt (mint már fentebb is írtam) az emberek számára is megjegyezhetőbb és leírhatóbb az „olajszuro.hu”, mint a „mullerkalmanautoszerviz.hu”
- másrészt pedig, ha az a célod, hogy egy kulcsszóra első helyre kerülj a Google-ben, akkor az a legjobb, ha már a domain nevedben is benne van ez.
Ha tehát nem olyan erős a márkaneved, hogy önmagában is megállja a helyét, akkor válaszd a kulcsszavad: az egészen biztosan rengeteg ember fejében ott van.
És milyen legyen a domain név?
Egyszerű és rövid.
Alapvetően az a jó, hogy ha minél összetettebbek a kulcsszavaid, viszont a domainnév esetében figyelni kell arra is, hogy azért az emberek számára könnyen értelmezhető és megjegyezhető legyen.
Egy korábbi példánál maradva: ha te focicipőket árulsz, akkor a focicipo.hu egy határozottan jó választás, viszont a focicipoonlinerendeles.hu már nem fog működni.
Hol jelenik még meg a kulcsszavad?
Röviden: mindenhol.
Kicsit bővebben:
- a weboldalad h1, h2, h3 címsoraiban;
- a főoldalad és aloldalaid szövegeiben;
- a képeid alt és title részeiben;
- a meta descriptionben;
- a meta title-ben;
- a Google és Facebook hirdetéseidben.
Magyarul tehát mindenhol, ahol csak el tudod képzelni – és a fentebb kifejtettek értelmében nem is kell magyarázni, hogy miért, igaz?
Csak egy gondolat így a végére: el fogja bírni a vállalkozásod a sikert?
Amikor egy kulcsszóra optimalizálunk egy oldalt, és adott esetben linképítéssel is elkezdjük támogatni, akkor érdemes számolni a siker jelentette „veszélyekkel”.
Mire gondolok?
Vegyünk egy egyszemélyes vállalkozást, ami kézműves fazekak készítésével foglalkozik.
- Megveszi az egetettfazek.hu domaint.
- Felépít rá egy profi weboldalt.
- Végül a Google találati lista első helyére kerül az égetett fazék, kézműves fazék, kézműves fazék 5 liter, stb. szavakra.
Ha egy hónapban vagy 2000 ember kattint a weboldalára, és abból 50 megrendelése lesz, akkor egyedül ki tudja ezt szolgálni?
Vagy ezen a ponton már mindenképp növekedésre van ítélve?
Érdemes átgondolni, milyen erősségű kulcsszavakra akarsz előre jutni, mert ha megvannak a helyezések, akkor a látogatók is özönleni fognak.
Összefoglalva: így keresd meg a kulcsszavaidat
Elég sok tippet olvashattál eddig arról, hogyan érdemes kulcsszót tervezni, úgyhogy most összegyűjtöttem Neked őket még egyszer, egy olyan sorrendbe állítva, ami talán a legeredményesebb lehet.
- Gondold át, vajon milyen szavakkal írja le az egyszerű, laikus ember a hétköznapjai során azt, amivel te foglalkozol.
- Keress rá a konkurenciáidra a Google-ben, és jegyezd fel, pontosan milyen szavakat használtál ahhoz, hogy megtaláld őket (értelemszerűen a pontos cégnév ebben az esetben nem számít).
- Legyen a kulcsszó minél egyedibb, specifikusabb, hogy egészen biztosan azt fedje le, amivel Te is foglalkozol.
- Válaszd ki a „legfontosabb” termékedet, tehát azt, ami a legnagyobb profitot termeli számodra.
- Hozz létre különböző kulcsszó összetételeket, amik így még specifikusabbak lesznek.
És hogy mihez kezdj ezekkel a kulcsszavakkal?
Ez a legegyszerűbb: használd fel mindenhol, ahol csak tudod, és érdemes!
Csak néhány kulcsszó kell, és a többit már mi megoldjuk
Szinte nincs is olyan szolgáltatásunk, amihez ne lenne szükségünk kulcsszavakra, így szinte biztos, hogy elő fog kerülni ez a téma, ha árajánlatot kérsz tőlünk.
Most már tudod, hogyan érdemes ezeket megtalálni, úgyhogy ha meg akarod gyorsítani a folyamatot, akkor a következőket érdemes megtenned:
- gyűjts össze legalább 10, de maximum 40 releváns kulcsszót, ami rád vonatkozik,
- és mindegyik álljon legalább kettő, legfeljebb 4 szóból!
Minél több és minél pontosabb kulcsszót küldesz, annál jobban meg tudunk ismerni Téged, iparágadat, és annál többet is tudunk segíteni.
Küldd meg a kulcsszavaidat, mi pedig ellenőrizzük is őket!
Nem kell azt hinni, hogy már most a tökéletes kulcsszavakat várjuk Tőled.
Minden árajánlatkérés esetén egy iránymutatásra van szükségünk ahhoz, hogy el tudjunk indulni, aztán saját kulcsszó tervező szoftvereinkkel a munka oroszlánrészét már mi fogjuk elvégezni.
Megnézzük, mik azok kulcsszavak még, amik sokat érnek, valamint azt, hogy amit küldtél, arra mennyi keresés érkezik, és mennyire érdemes rá időt és pénzt fordítani. Az online siker a kulcsszavaid minőségén alapszik: keresd meg a sajátjaidat, és kérj tőlünk árajánlatot, hogy a Google találati listájának élére juttathassunk rájuk!