Egy év alatt megdupláztuk az ügyfelünk látogatottságát, mialatt ő 4.161.505 forintot spórolt

Így sikerült egy év alatt megdupláznunk a látogatószámot

Te mit tennél, ha alig két évvel a webshopod beindulása után azt látnád, hogy drasztikusan elkezd csökkenni a látogatószámod?

Vannak, akik a Google hirdetésekre szavaznak, hiszen valóban számos látogatót tud behozni egy-egy hirdetés – na de milyen áron?

A Google hirdetésekért ugyanis köztudottan „Cost Per Click” alapon, azaz kattintásonként kell fizetni, így előfordulhat, hogy az egy látogató megszerzéséért kifizetett összeg nem áll arányban a hirdetésekből származó konverziók értékével.

Vannak, akik a szerencsére bízzák a továbbiakat, és reménykednek abban, hogy hamarosan valamilyen csoda folytán ismét elkezdenek szállingózni a látogatók a weboldalra.

És vannak, akik inkább a hosszú távú befektetésekben bíznak, és mernek segítséget kérni egy profi csapattól annak érdekében, hogy új organikus látogatókat szerezzenek és előretörjenek a Google keresési listáján.

Ennek a sikertörténetünknek a főszereplője is így cselekedett, és máris elmondjuk, hogy miért nem bánta meg!

Ismerd meg az ügyfelünket!

Mint mindig, túl sok konkrétumot most sem oszthatok meg a szóban forgó ügyfélről, de nyilvánvalóan könnyebb úgy felmérned az elért sikere hitelességét és mértékét, ha előjáróban megismersz róla néhány adatot.

Egy 2017 májusában induló webshopról van szó, több mint 10.000 termékkel, ami lássuk be, nem kis mennyiség.

Minden egyes forgalmazott termékük nagyon specifikus, így ennek is köszönhető, hogy viszonylag kevés havi keresés történik konkrét termékek nevére.

A megrendelések értéke átlagosan 15.000 forint körül mozog, de az ügyfél árbevétele a 2020-as évben még így is meghaladta a 100.000.000 forintot.

Ingyenes kulcsszókutatást, konkurencia elemzést, SEO konzultációt kapsz!

Céged éves árbevétele több, mint nettó 40 millió forint (a legutolsó közzétett hivatalos adatok alapján)? Akkor a linképítést neked találták ki – éppen ezért kapsz ingyenes kulcsszókutatást, konkurencia elemzést, SEO konzultációt! (Ha a céged nem tartozik ebbe a kategóriába, úgy a kutatás és elemzés ára nettó 40.000 Ft)

A sikerhez idő kell (na meg néha egy kis segítség)

A sikerhez idő kell (na meg néha egy kis segítség)

A fentebbi grafikon a webshop indulása óta elért látogatókat mutatja meg.

Látható, hogy a vállalkozás beindulásakor természetesen még magától emelkedett a látogatók száma.

2019-re elérte azt a pontot a webshop, amikor már nem csak stagnált az új látogatók száma, hanem egyenesen még csökkenni is kezdett.

Ahogyan a rövidebb piros nyíl is mutatja, mi 2019 júliusában kezdtünk el együtt dolgozni, és látható, hogy onnantól kezdve a látogatók száma lassan, de biztosan növekedni kezdett, majd 2020-ra gyakorlatilag meg is duplázódott.

Azóta pedig még a természetes ingadozások ellenére is töretlenül halad felfelé.

Hogyan sikerült ezt elérnünk?

Hogyan sikerült ezt elérnünk?

Az ügyfelünk nagyban megkönnyítette a munkánkat azzal, hogy még az együttműködésünk legelején megosztotta velünk, hogy amikor Google hirdetéseket alkalmazott, milyen keresőszavakra sikerült elérnie konverziót.

Így mi már tudhattuk, mik lesznek azok a kulcsszavak, amikre érdemes linket építeni.

A linképítéshez elvégzett kulcsszó kutatás mellett fontos volt, hogy kicsit jobban szemügyre vegyük magát a weboldalt is.

Mivel észrevettük, hogy hiányoznak a részletesebb kategória leírások, amik a kulcsszavakat is erősíthetnék, először ezeknek a megírásával kezdtünk.

Ezután jöhetett a linképítés!

Az első évben összesen 300 linket építettünk az ügyfelünknek, ami, mint ahogyan az a grafikonon is látható, meghozta az eredményét, és sikerült elérni a várt helyezéseket is a Google találati listáján.

A 10 legerősebb kulcsszó közül háromra is sikerült bejuttatnunk a Top 3-ba, és az organikus látogatások aránya azóta is stabilan emelkedik.

A piszkos anyagiak: milliókat spórolt meg velünk az ügyfél

A piszkos anyagiak: milliókat spórolt meg velünk az ügyfél

Ez a sok adat mind szép és jó, na de mennyit fizetett mindezért az ügyfél?

Máris megmondjuk: 100 épített link 600.000 forintba került nálunk, így a 390 linkért másfél év alatt az ügyfél eddig összesen 2.400.000 forintot fizetett, amivel több mint 40.312 új látogatót sikerült szereznie.

Ez elsőre soknak hangzik, de mielőtt levonjuk a végső következtetést az árral kapcsolatban, vizsgáljuk meg, mennyit fizetett volna ügyfelünk, ha Google hirdetéseken keresztül szerette volna elérni a látogatókat.

Ez a 40.312 új látogató szimplán hirdetésekkel 6.561.505 forintjába került volna, amiből kiszámolhatjuk, hogy egy látogató elérésére 163 forintot kellett volna áldoznia.

Ha viszont a linképítés 2.400.000 forintos költségével számolunk, akkor a látogatónként fizetett összeg mindössze 60 forint, tehát 103 forint maradhat az ügyfél zsebében minden egyes látogató után.

103 forint ugyan nem hangzik túl soknak, de ha összeadjuk a különbözetet, megkapjuk, hogy összesen 4.161.505 forintot sikerült spórolni a másfél év alatt!

Ingyenes kulcsszókutatást, konkurencia elemzést, SEO konzultációt kapsz!

Céged éves árbevétele több, mint nettó 40 millió forint (a legutolsó közzétett hivatalos adatok alapján)? Akkor a linképítést neked találták ki – éppen ezért kapsz ingyenes kulcsszókutatást, konkurencia elemzést, SEO konzultációt! (Ha a céged nem tartozik ebbe a kategóriába, úgy a kutatás és elemzés ára nettó 40.000 Ft)

A sírból hoztuk vissza a látogatószámot

A sírból hoztuk vissza a látogatószámot

Ez a grafikon nagyon jól szemlélteti, hogy mennyit is sikerült előrehaladnunk 2020-ban a 2019-es évhez képest.

Ami azonban az új látogatók számát illeti, még egy érdekes adattal szolgálhatunk Neked.

2019 júliusában a webshopra 1726 organikus látogató érkezett, ehhez képest 2018 júliusában ez a szám még 2248 volt, ami egy igen jelentős, 522 fős visszafejlődést jelent.

És mi a helyzet 2020 júliusával?

Abban a hónapban összesen 4012 látogatót sikerült szerezni, ami az előző évhez képest 2286 új felhasználó!

Akár több látogatót szeretnél az oldaladnak, akár a kiadásaidat szeretnéd csökkenteni, egy jól felépített marketing stratégiával mindkettő lehetséges.

Ha Te is szeretnél a történetünkben szereplő ügyfelünkhöz hasonló eredményeket elérni, keress minket bátran, vagy kérj tőlünk árajánlatot!

Az is lehet, hogy a következő sikersztorink épp Rólad szól majd!

Most már kíváncsi vagy, mennyi linkkel érhetsz el sikereket?

Nagyon szeretnénk, ha a Te oldalad is több ügyfelet tudna szerezni Neked – ebben fogunk segíteni, ha kitöltöd űrlapunkat.

Már várjuk, hogy átbeszélhessük együtt a részleteket!

Hogyan tovább?

Rengeteg igazán hasznos információt és trükköt találsz itt.