1809,13%-os növekedés a látogatószámban, egyetlen év alatt a linképítéssel

Óriási növekedés a látogatószámban linképítéssel

Szeretjük a nagy számokat, főleg akkor, ha az eredményeinkről van szó – és a címből láthatod, hogy megint egy elég nagyra bukkantunk, amikor megnéztük ügyfelünk Analytics fiókját.

Alig több, mint 1 év alatt a linképítéssel elértük, hogy közel 19-szeresére nőjön oldalán az új látogatók száma.

Mint ahogy a sikertörténeteinktől megszokhattad, most csak a Google organikus találati listájáról érkező látogatókat vettünk számba, hiszen ezek azok, akiket a jó Google helyezéssel, tehát a linképítéssel értünk el.

De nézzük akkor a történetet az elejétől!

Egyszer csak eltűntek a látogatók

Egyszer csak eltűntek a látogatók

Az ügyfelünk 2018 júliusában vette föl velünk a kapcsolatot, pontosan amiatt, amit Te is látsz most a grafikonon.

Tavasszal egyik hónapról a másikra eltűntek az organikus találati listáról származó látogatók.

Előtte sem voltak nagyon eget rengető értékek, hiszen láthatod, a havi 50-et is éppen, hogy csak átlépte az új felhasználók száma 2018 januárjában.

Hiába tud a cég egy ügyfélen is milliókat keresni, ezeket a látogatási statisztikákat mindenképp fel kellett valahogy tornáznia – ebben kérte a mi segítségünket.

Októberben megkezdődött a linképítés

Az e-mail váltások, telefonos beszélgetések, személyes találkozók, és a kulcsszavak lefixálása (elég sokat agyaltunk rajta közösen, miket válasszunk ki) után 2018. október 1-jével el tudtuk kezdeni a munkát.

1 év alatt 300 db linket építettünk az ügyfélnek, 20-30-40-10-es havi felosztásban, valamint katalógus regisztrációkat végeztünk.

Megmutatom az eredményeket, az 5 legnagyobb keresési számú kulcsszóra történő helyezésjavuláson keresztül:

  Átlag havi keresési szám

Helyezés

2018.10.01.

Helyezés

2019.01.01.

Helyezés

2019.04.01.

Helyezés

2019.07.01.

Helyezés

2019.10.01.

Helyezés

2020.01.01.
Kulcsszó 1 6600 40 14 2 5 5 2
Kulcsszó 2 2400 21 7 6 5 2 2
Kulcsszó 3 880 43 11 5 3 4 3
Kulcsszó 4 880 Nincs a Top 100-ban 16 9 9 11 7
Kulcsszó 5 390 Nincs a Top 100-ban 48 45 14 10 8

A 3. 4. 5. 6. 7. és 8. oszlop azt mutatja, hogy a vizsgált időszakok (4 hónap) végén milyen helyen állt az 5 legfontosabb kulcsszavára az ügyfél.

Látható, hogy az első 4 hónap jelentette a legnagyobb ugrást, utána pedig fokozatosan ment egyre följebb a találati listán az oldal – néhány átmeneti visszacsúszást leszámítva.

Az 1 éves szerződés végére (2019.10.01-es oszlop) ugyan a legfontosabb kulcsszavak többségére megvolt a TOP 10-es helyezés, mégis úgy éreztük, hogy szükség van még egy kör linképítésre ahhoz, hogy a lehető legtöbbet ki tudjuk hozni az oldalból, és a TOP 3-ba juttassuk.

Az eredmények azért ebből is jól látszanak

Az eredmények azért ebből is jól látszanak

Nem kell több bizonyíték ahhoz, hogy a Google pozíciók, és a látogatószerzés közötti párhuzamot lássuk, mint hogy összevetjük ezt a grafikont az előbbi táblázattal.

Látható, hogy a csúcsot akkor érte el az új látogatók száma, amikor a legfontosabb kulcsszóra a TOP 3-ban volt az oldal, és bár utána volt egy kis esés, azért a 2019-es eredmények messze a 2018-asok fölé magasodnak.

4.811 új látogató érkezett az oldalra 12 hónap alatt, míg az azt megelőző évben mindössze 252 – ez a linképítés valódi ereje.

1809,13%-os növekedést nehezen lehetne elérni ennyi idő alatt profi linképítés nélkül.

És a slusszpoén: még így is élhetett az ügyfél a pénzvisszafizetési garanciával!

Visszakapod a pénzed, ha nem tudjuk tartani azt, amit ígértünk

Visszakapod a pénzed, ha nem tudjuk tartani azt, amit ígértünk

Szerződésünkben a Google TOP 10-es helyezésre vállalunk garanciát minden előre meghatározott kulcsszóra – és ezt nem sikerült elérnünk 2018 és 2019 októbere között.

Egészen pontosan 40 kulcsszóból „csak” 34-re sikerült bejuttatnunk az oldalt a TOP 10-be, 6-ra azonban nem.

És hiába jutott 19-re a TOP 3-ba, ettől még a szabály az szabály, és a kifizetett 1.900.000 forintból 285.000 forintot vissza is fizettünk a 6 „lemaradt” kulcsszó után.

Viszont, ahogy az szinte mindig lenni szokott, az ügyfél látta, hogy a linképítés ettől függetlenül működik, és nem zsebre vágta ezt a pénzt, hanem újból befektette, most már a második körös linképítésbe.

És mi lett a cél 2019 és 2020 októbere között?

Egészen egyszerű: minden kulcsszót behozni a Google első oldalára, ami pedig már ott van, azt bevinni legalább a TOP 3-ba – de ha lehet, akkor egyenesen az 1. helyre.

Mennyit nyert a linképítéssel az ügyfél?

A fenti táblázatban csak az 5 legfontosabb kulcsszóval foglalkoztunk, de érdemes a teljes képet nézni akkor, amikor arra vagyunk kíváncsiak, mennyi pénzt lehet megspórolni a linképítéssel.

Ha az ügyfél mind a 40 kulcsszavát megnézzük, kiderül, hogy átlag 689 forintos kattintási árral lehet az esetükben számolni.

De még ha nagyon vajszívűek is vagyunk, és kivesszük a képletből azt a néhány 1.000 és 5.000 forint közötti kattintási árú kulcsszót, akkor is 416 Ft-os átlagról beszélünk.

Csak hogy érzékeltessük a linképítés megtérülését, nézzük meg, mennyi pénze ment volna el egy hónapban az ügyfélnek, ha nem linképítésbe, hanem kizárólag Google hirdetésekbe fekteti a pénzét.

Mutatok egy példát:

  • Van egy kulcsszó, amit átlag 2.400 alkalommal írnak be a Google-be egy hónapban.
  • Ha egy Google hirdetést készítünk, akkor számolhatunk azzal, hogy a keresők átlag 15%-a kattint a hirdetésünkre – magyarul ebben az esetben 360-an.
  • Minden egyes kattintás a hirdetéseknél pénzbe kerül – ennél a kulcsszónál egészen pontosan 264 Ft-ba.
  • Ezután már egyszerű a matek: 360 x 264 = 95.040 Ft, egyetlen hónapban, egyetlen kulcsszóra.

870.075 forintot spórol az ügyfél havonta a linképítéssel

870.075 forintot spórol az ügyfél havonta a linképítéssel

Ha a fenti számítást elvégezzük mind a 40 kulcsszóval, akkor kijön, hogy összesen átlag 870.075 forintot kéne az ügyfélnek költenie havonta a Google találati listán megjelenő hirdetéseire.

Ez egy évben 10.440.900 forintot jelent – ehhez képest ő csak 1.615.000 forintot fizet ki a következő éves szerződés szerint (1.900.000 helyett, a korábbi évre szóló pénzvisszafizetési garancia miatt).

A linképítés befektetés, ami az oldalra érkező látogatókon, és a belőlük születő vásárlásokon keresztül térül meg – és értelemszerűen minél több a látogató, annál nagyobb az eredmény is.

A Te oldaladon is lenne hatása egy 19-szeres látogatószám növekedésnek?

Akkor kérj tőlünk árajánlatot linképítésre most!

De sietned kell, mert ha egy versenytársad hamarabb kér fel minket, akkor Veled már nem tudunk szerződést kötni – erről szól nálunk a kizárólagosság.

Kérj árajánlatot itt!