1 év sikeres linképítése (az esettanulmány, amit Neked is el kell olvasnod)

1 év sikeres linképítése (az esettanulmány, amit Neked is el kell olvasnod)

Még mindig nem vagy biztos abban, hogy a linképítés működik?

Vagy esetleg abban, hogy tényleg megéri?

Vagy csak szeretnél végre látni egy konkrét példát, hogy valaki hogyan jutott több ügyfélhez csak attól, hogy előrébb juttattuk a Google találati listáján?

Úgy döntöttem, ideje nem csak a módszereinket megismerned, hanem az eredményeinket is!

Megmutatom Neked, hogyan javítjuk folyamatosan egy ügyfelünk helyezéseit, és hogyan szerzünk ezzel neki egyre több látogatót, ügyfelet, és bevételt.

Hónapról hónapra rögzítettük az adatokat

A projekt 2018 őszén indult el gyakorlatilag a 0-ról: nem volt még se weboldal, se semmilyen más online jelenlét az ügyfelünk részéről.

Konkrétumokat most nem árulhatok el, de a tevékenységi kört érdemes tudni: az építőiparban mozog a cég, és ebből sejtheted, hogy itt általában 7 számjegyű árajánlatok szoktak kimenni a potenciális vásárlóknak.

Sietnünk kellett, és szeptemberben sikerült is felépíteni a teljes honlapot, minden SEO alapelv szigorú betartása mellett: az alapunk tehát megvolt – indulhatott a linképítés!

Fontos: a most következő adatok csak a Google organikus listájából érkező felhasználókra, illetve az általuk végrehajtott konverziókra vonatkoznak – ezen kívül természetesen az online marketing más eszközeit is felhasználtuk (pl. a Google és Facebook kampányokat).

És mit értünk el eddig a linképítéssel?

Ha Téged az eredmények érdekelnek, és nem akarsz elmerülni a grafikonok tengerében, akkor jó hírem van: csak idáig kellett olvasnod.

Ebben a táblázatban benne van, hogy hónapról hónapra haladva mit értünk el a linképítéssel a vizsgált időszakot nézve.

Vizsgált hónap kezdeteÚj látogatók számaKonverziók számaÉpített linkek száma
2019.09.0112031710
2019.08.018241540
2019.07.017881730
2019.06.015551120
2019.05.016701310
2019.04.01499840
2019.03.013671130
2019.02.01259320
2019.01.01348210
2018.12.01221340
2018.11.0168030
2018.10.0118020
2018.09.01400
Összesen5824100300

Néhány tudnivaló:

  • Az új látogatók száma oszlop elég egyértelmű: ez mutatja, hogy az adott hónapban hány új felhasználó érkezett az oldalra a Google organikus találati listájáról.
  • A konverzió a szóban forgó ügyfelünk esetében az árajánlatkérő űrlap kitöltése.
  • Az épített linkek száma, mint azt sejtheted, nem véletlenül változatos, de egyben szabályszerű: a természetesség látszatát kelti, ha minden hónapban eltérő mennyiségű link születik.

Ha a linképítés szakmai részére vagy kíváncsi, akkor nézd meg linképítéssel foglalkozó oldalunkat!

A számok nem hazudnak: a linképítés működik

Ha olvastad már korábbi cikkeinket, akkor találkozhattál néhány folyamatosan visszaköszönő alapigazsággal a linképítéssel kapcsolatban.

Nézzük, miket támaszt alá kapásból ez a táblázat.

Egyrészt: a linképítés jobb helyezést jelent a Google találati listáján, a jobb helyezés pedig nagyobb forgalmat.

Másrészt: a linképítés hosszú távú folyamat, és nem lehet tőle már az első pillanatban kiugró eredményeket várni.

Láthatod, hogy amint beindult a linképítés, úgy kezdett el növekedni az új látogatók száma is, viszont az első nagyobb ugrásig a 4. hónap végéig kellett várni: akkor viszont több mint kétszer annyi új látogató érkezett, mint az előző három hónapban együttvéve.

És akkor most nézzük meg a részleteket!

2018 szeptemberében úgy indultunk ügyfelünk weboldalával, mint minden más esetben: kulcsszókutatással.

Nem kevesebb, mint 1054 kulcsszót gyűjtöttünk össze, amikkel jelenleg így állunk:

  • 435 db kulcsszóra került be ügyfelünk weboldala a Google TOP 100-ba;
  • 85 db kulcsszóra pedig a Google TOP 10-be, tehát a találati lista első oldalára.

Csak hogy árnyaljuk a képet: a TOP 100 kulcsszóra összesen 26090 alkalommal keresnek rá átlagosan egy hónapban, a TOP 10 kulcsszóra pedig 4190-szor.

A cél persze mindig az első hely: az eredmények szépen javulnak, és mindent megteszünk, hogy a helyezések ugyanilyen tempóban javuljanak ezután is – ha pedig egy kulcsszóra elérjük az első helyet, akkor indulhat a helyezésmegtartásért folyó küzdelem.

Mi történt eddig? (hónapról hónapra)

Mi történt eddig? (hónapról hónapra)

Senki ne gondolja, hogy a levegőből szedtem ezeket a számokat: itt vannak a hiteles Google Analytics eredmények.

2018 szeptember: ahonnan indultunk

2018 szeptember: ahonnan indultunk

Az kezdés hónapja: nem szeptember elsejével indultunk el, és a fentebbi táblázatban is láthattad, hogy ekkor még nem fektettünk energiát a linképítésbe.

2018. október: az első apró lépések

2018. október: az első apró lépések

20 épített linkkel csaptunk bele a kíméletlen keresőoptimalizálásba az oldal teljes felépítése után, és bár az előző hónaphoz képest 4,5-szörösére nőtt az új látogatók száma, arra még várni kellett, hogy az ekkor létrehozott linkek gyümölcse beérjen.

2018. november: alakulgat, alakulgat…

2018. november: alakulgat, alakulgat…

Az ősz utolsó hónapjában is tartottuk a növekedés ütemét, +30 link készítése mellett.

2018. december: karácsonyra forgalomnövekedést kaptunk

2018. december: karácsonyra forgalomnövekedést kaptunk

221 új látogató a weboldalon a Google találati listájáról, és megvan az első három konverziónk is ezen a csatornán keresztül.
(Egyébként szépen látni, hogy tényleg karácsony napjaiban indult meg egy nagyobb növekedési hullám.)

2019. január: új év – stabil forgalom

2019. január: új év – stabil forgalom

A 100. link kihelyezésére már elértük, hogy a grafikon sehol ne súrolja a padlót: a 348 új felhasználó mellett ebben a hónapban 2 konverzió született a találati listán keresztül.

2019. február: haladunk tovább a kijelölt úton

2019. február: haladunk tovább a kijelölt úton

30 minőségi szövegben elhelyezett linkkel bővül az oldal linkhálózata, 259 új látogató érkezik az organikus találati listáról, és 3 árajánlatkérés születik.

2019. március: óriási ugrás a konverziókban

2019. március: óriási ugrás a konverziókban

A februári apróbb visszaesés után 367-re emelkedik az új látogatók száma, de nem is ez a legfontosabb.
Ami igazán számít, hogy nagyon komoly emelkedés történik a konverziókat tekintve: majdnem 4-szer annyian kérnek árajánlatot az ügyfelünktől, mint az előző hónapban.

2019. április: megyünk tovább felfelé a látogatószámban

2019. április: megyünk tovább felfelé a látogatószámban

Az új látogatók száma már majdnem 500 körül jár – ez azt jelenti, hogy fél év alatt a 7-szeresére nőtt ez a szám a folyamatos linképítésnek köszönhetően.

A konverziók is stabilan jönnek az oldalon keresztül, továbbra is magasan a március előtti értékek felett járunk.

2019. május: egy újabb nagyobb ugrás a látogatószámban

2019. május: egy újabb nagyobb ugrás a látogatószámban

A májusi hónap igazolja, hogy már képesek vagyunk stabilan hozni a 20-30%-os havi növekedést: az új felhasználók és a konverziók száma is csúcsot döntött.

Messze nem járunk azonban még a munka végénél: a legfontosabb kulcsszavakra még nem szereztük meg a megfelelő helyezéseket – ha azokat elérjük, akkor lehet majd számítani igazi boomra a látogatók számában.

2019. június: a nyár nem mindig a legkönnyebb

2019. június: a nyár nem mindig a legkönnyebb

Ha a fentebbi táblázatot megnézed, láthatod, hogy mind az új látogatók, mind a konverziók számában történt visszaesés: nem nagy, csupán a májusban elértekhez képest feltűnő.

Nem kell azonban sokat gondolkozni azon, hogy mi az oka ennek: beköszöntött a nyár, és ilyenkor kevesebben érdeklődnek.

2019. július: egy kisebb visszaesés után egy hatalmas ugrás előre

2019. július: egy kisebb visszaesés után egy hatalmas ugrás előre

Megint nem lehet sok kommentárt fűzni az eredményekhez, hiszen a számok magukért beszélnek.

A júniusi kisebb visszaesést egy hatalmas ugrás követte júliusban mind az új látogatókat, mind a konverziókat tekintve.

Összesen 10 új kulcsszóra jutott be ügyfelünk honlapja a Google 1. oldalára, ráadásul épp akkor, amikor több mint 1000-rel nőtt a havi keresések száma a legfontosabb kifejezésekre.

2019. augusztus: 824 új látogatóval továbbra is hozzuk a kívánt növekedést

2019. augusztus: 824 új látogatóval továbbra is hozzuk a kívánt növekedést

Közeledünk szép lassan a weboldal első születésnapjához, és elképesztő már most is a táblázatra nézni, látva, hogy meddig jutottunk el eddig!

A látogatószám továbbra is növekszik, és a konverziók is szépen jönnek az oldalon keresztül.

2019. szeptember: 379-cel nőtt az új látogatók havi száma

2019. szeptember: 379-cel nőtt az új látogatók havi száma

Szeptemberben, 1 évvel az indulás után már 1203 új látogatót gyűjtött össze az oldal egyetlen hónap alatt, csak a Google organikus találati listájából.

Mit lehet elérni egyetlen év alatt a linképítéssel?

Láthatod az eredményeket: a 0-ról indultunk ezzel a weboldallal, és az iparág jelentette nehézségek ellenére is igen szép eredményeket értünk el.

Ha kevesellnéd egyébként a havi látogatószámot, akkor jusson eszedbe, hogy

  • ez csak az organikus találati listáról származó felhasználókat jelenti, tehát még emellé jönnek pluszban a Facebook és Google hirdetésből származó látogatók,
  • iparága válogatja, hogy kinek mennyit ér 1 db sikeresen megszerzett ügyfél: egy webshop talán nem sokat nyer rajta, de az építőiparban 1 megrendelés is komoly százezreket, milliókat jelenthet.

Amit a fentebbi adatok nagyon szépen bizonyítanak, hogy a linképítés és a látogatószám növekedés között komoly kapcsolat van: minél előrébb van valaki a találati listán, annál több embert tud elérni.

Ha szeretnéd, hogy Nálad is beinduljon forgalomnövekedés, akkor kérj tőlünk árajánlatot linképítésre most!

Most már kíváncsi vagy, mennyi linkkel érhetsz el sikereket?

Nagyon szeretnénk, ha a Te oldalad is több ügyfelet tudna szerezni Neked – ebben fogunk segíteni, ha kitöltöd űrlapunkat.

Már várjuk, hogy átbeszélhessük együtt a részleteket!

Hogyan tovább?

Rengeteg igazán hasznos információt és trükköt találsz itt.